Jellemző ránk, hogy két kategóriára osztjuk az emberiséget: „mi” és „ők”, és az „ők”, vagyis a másik csoport fenyegető „miránk” nézve. Az ember ezért nem csak fizikai, hanem lelki elválasztó falakat is épít, amelyekkel identitását kívánja megvédeni. Az Efezusi levél szerzője a zsidó- és a pogánykeresztyének viszályára célozva fejti ki,…

Kodácsy Tamás felkérő levele Zalatnay Istvánhoz Kedves István! Szeretettel kérünk arra, hogy a thema21-be írj egy teológiai reflexiót a most avatandó Tőkés László-szobor kapcsán. Kérésünknek különös súlyt ad, hogy az erdélyi gyülekezetben végzett szolgálatod révén is személyes tapasztalataid vannak arról az egyházi és társadalmi közegről, amelyben Tőkés László szolgálata meghatározó…

Publicisztika

Jellemző ránk, hogy két kategóriára osztjuk az emberiséget: „mi” és „ők”, és az „ők”, vagyis a másik csoport fenyegető „miránk” nézve. Az ember ezért nem csak fizikai, hanem lelki elválasztó falakat is épít, amelyekkel identitását kívánja megvédeni. Az Efezusi levél szerzője a zsidó- és a pogánykeresztyének viszályára célozva fejti ki,…

A tanulmány az egyházi hitelességi válság kontextusában vizsgálja a bizalom és a bizalmatlanság teológiai kapcsolatát. Abból indul ki, hogy a keresztyén közösségekben tapasztalható hatalmi visszaélések, a feltétel nélküli lojalitást elváró működésformák és a bizalom intézményi torzulása szükségessé teszik a bizalom fogalmának újragondolását. A tanulmány antropológiai és etikai megközelítésben elemzi a…

Max Weber híres elmélete szerint a modern kapitalizmus kialakulásának egyik fő mozgatója a protestáns etika volt. Ez vajon azt jelenti, hogy a kapitalista gazdasági és társadalmi rendszer teológiailag igazolható? A szerző szerint egyáltalán nem, sőt, a kapitalizmust inkább a bűn következményének tarthatjuk. Meghatározó sajátossága ugyanis a folyamatos növekedés igénye és…

Az egyháztörténet során újra és újra megfigyelhető, hogy a válságos időszakok a keresztyénség olyan mélységeit hozzák felszínre, amelyek a stabilitás korszakában rejtve maradnak. A tanulmány ezt a mintázatot követi végig a magyar reformáció történetében: hogyan formálták az egyház életét a történelmi kataklizmák, az anyagi kiszolgáltatottság és a politikai hatalomhoz fűződő…

Hírek

Kedves István! Köszönöm, hogy ilyen őszintén és részletesen megosztottad gondolataidat. A szoborállítással kapcsolatos teológiai meglátásaidat fontosnak tartom, örülök, hogy a nyilvánosságnak szánt leveled teljes egészében megjelenhet, mert olyan teológiai szempontokat fogalmaz meg, amelyek túlmutatnak magán a szoborügyön. A személyemet érintő megjegyzéseidre nem akarok vitatkozva reagálni, de megrökönyödésemet szeretném jelezni. Az…

Zalatnay István levelét azért közöljük a théma21-en, mert olyan kérdéseket vet fel, amelyek nemcsak egy konkrét felkérésre vagy egyetlen szerkesztőségi döntésre vonatkoznak, hanem a théma21 önértelmezését is érintik. A levél élesen fogalmaz, több ponton bírálja a lap névválasztását, a korábbi Thémához való viszonyát, valamint a szerkesztőség egyes tagjait. Ezek helyenként…

Interjú

Hírlevél

Iratkozzon fel, hogy értesülhessen legújabb cikkeinkről.

Hírlevél
This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.